6mm.hu

Egész életünkben a békét vágytuk, de csak a harc és a dicső halál jutott...

Mikor az Orosz kutyák megszállták országunkat útnak indultunk a hegyek közé, mert tudtuk hogy csak mi tehetünk azért, hogy  kiűzhessük őket.

Az út hosszú volt és kegyetlen, törzsünk mindössze 7 túlélővel érte el Rahi falu közelét de Allah ránk mosolygott az út végén, utunkba sodorta egy soha nem hallott ország fiait akiket bár először bizalmatlanul engedtünk sátrainkba, de kiderült segíteni  jöttek. Ételt és fegyvereket kaptunk tőlük, de ami a legfontosabb, megtanítottak a robbanóanyagokkal bánni. Allah dühe immár a mi kezünk által sújthat le, hogy cafatokra szakítsa a szovjet kutyákat.

Mikor egy napi járóföldre értünk Rahihoz felállítottuk sátrainkat és kikötöttük legelni kecskéinket, Almar törzse megérkezett.  Első éjszakánk békességben telt, szót váltottunk Maszuddal, akinek feltett szándéka egyesíteni a törzseket, haramunkban vendégül láttuk Maszud két rettenthetetlen szívű hadvezérét is és bár étkünket vizünket megosztottuk érezhető volt, hogy mindenki maga akarja vérét venni a gyaur kutyáknak. Tudtam ez a dicsőség a mi törzsünké kell legyen. Hosszú beszélgetés után álomra hajtottuk a fejünket hisz tudtuk másnap már harca indulunk.

+

A napkelte hamar eljött, Maszud tanácskozásra hívta a törzseket, de nem jutottunk dűlőre, vérre szomjazott mindenki, de a dicsőséget mind magunknak akartunk így visszaindultunk táborainkba, hogy felkészüljünk a nagy harcra. A kutyák a táborunktól nem messze építették ki helyőrségüket egy magaslaton, folyamatosan hallottuk az erődítési munkálatok zajait és a hitetlenek ordibálását. Most még vígan vagytok kutyák, de eljő majd a pillanat, amikor vértől és sártól mocskos kezeitekkel próbáljátok kiömlő beleiteket a helyén tartani… Népem bosszút esküdött mindazokért a kegyetlenségekért, amikkel testvéreinket kínoztátok. Allah dühe nem ismer irgalmat!

Követeket küldtem a környező törzsekhez és a faluba hogy lőszert és ételt szerezzenek, cserébe az idegen ajkú segítőinktől kapott tudást tudtam csak ajánlani mert minden másunk oda lett a hosszú úton, de sajnos nem jártak sikerrel. A falu éhezett, így tőlük ételt nem remélhettünk, a többi törzs pedig épp úgy a harcra készült, mint mi magunk ezért a lőszeren nem osztoztak, de már érezni lehetett az új szeleket. Maszud eljött (Allah legyen hozzá irgalmas) és ha sikerrel jár mindent elsöprő árként gyűrjük le a szovjet megszállókat.

Miután követeink visszatértek elrejtettük a Robbanószeres ládát, gondosan biztosítottuk egy aknával majd a közeli útkereszteződéshez indultunk, mert információink szerint erről érkezik a szovjet utánpótlás és a járőreik is erre próbálnak beszivárogni a törzsi területekre.

Sikeresen aknazárat létesítettünk a 7es út hegyre felvezető szakaszán majd ellenőrzésünk alá fogtuk a 7es és 37es út kereszteződését. Több kisseb ütközetet vívtunk meg sikeresen felmorzsolva vagy elűzve a hitetleneket, mikor is törzsem egyik harcosa, akit a haram őrzésére rendeltem lélekszakadva rohan hozzám, hogy Maszud követei megérkeztek táborunkba és tárgyalni akarnak az egyességről.

Visszatérve Allahra mondom a leghatalmasabb harcost találtam, akit valaha láttam a sátraink mellett illedelmes távolságban várakozva. Szálfa termetű óriás volt, retteghettek a kutyák ha Maszud ilyen harcosokat irányít. Egy asszonyállat társaságában érkezett, aki a haramon kívül a kecskék között várakozott míg mi bent tanácskoztunk. A hatalmas harcos elmondta, hogy a kutyák nagyon nagy létszámban gyűltek össze a hegytetőn és ha csak nem muszáj ki se lépnek a megerődített területről, aki pedig ellenáll nekik azt menykő csapással zúzzák halálra. Elmondta, hogy egyedül esélyünk sincs ellenük de ha összefogunk akkor elsöpörhetjük őket. Elmondta, hogy a szétszóródott törzsek idegen ajkúaktól kaptak segítséget, de senki sem bővelkedik, szinte minden törzsnek más jutott ezért össze kell fognunk, megosztanunk ami jutott és akkor győzedelmeskedünk. Azt ígérte, hogy ha mind csatlakozunk Maszudhoz, ő győzelemre vezet minket. Szívem azt súgta hogy zavarjam el és tartsam meg a dicsőséget, de szerencsére Allah fényt gyújtott elmémben ezért megüzentem az óriással Maszudnak hogy törzsem ugyan nem olvad be az egyesített törzsekbe, de minden erőnkkel és tudásunkkal segíteni fogjuk. Nehéz szívvel néztem a távozó harcos és asszonyállata után tudtam innen már nincs visszaút, győzelem vagy halál.

Közben a kereszteződésben tovább folytak a harcok, többször is ártatlan falubeliek estek áldozatul az ész nélkül lövöldöző hitetlen kutyáknak, készleteink megcsappantak a harcokban és mivel kővel mégse dobálhattuk őket két harcosommal követségbe indultunk Maszud táborába. Most majd kisül mennyire tartja magát a megállapodáshoz - nekünk munícióra van szükségünk nekik harcosokra. Hosszú menetelés után értük el a táborát, de Maszud épp a környező törzseket járta, nem találtuk ott, viszont az ott maradottak nagyon barátságosan fogadtak minket, vízzel kínálták szomjazó harcosaimat és kávét iszogattunk, hogy felfrissüljünk kicsit, majd rövid eszmecsere és haramjuk megdicsérése után elláttak minket lőszerrel is. Maszud harcosainak kíséretében visszaindultunk a táborunkhoz és mikor köpésnyi távolságba értünk érkezett az infó hogy a hitetlen kutyák megtámadták a táborhelyünket, hogy Allah rohassza le a tökeiket.

Az útról letérve a bozótosba vetettük magunkat és amennyire lehetséges volt rohantunk a táborhoz. Legnagyobb meglepetésemre ekkorra már egy másik törzs is a segítségünkre sietett, áldva legyenek mindörökké, és a kutyák jórészét már lemészárolták. A bozótból kirontva végeztünk a maradékkal majd biztosítottuk a tábor környékét. Allah hatalmas és vigyáz gyermekeire!

Azt hiszem ekkor dőlt el bennünk biztosan, hogy ha kell a többi törzs oldalán fogunk elpusztulni, de egy tapodtat sem hátrálunk, amíg élünk egymás mellett harcolunk a hitetlen kutyák ellen.

Ezután nem sokkal érkezett Maszud első igazi parancsa, gyülekezzünk a 7es út hegyre vezető szakaszának elején. Mikor a törzsek java összegyűlt támadásra indultunk, egész az 5ős bunkerig előrenyomultunk, de a táborukból folyamatosan érkező utánpótlásuknak köszönhetően felmorzsoltak minket, a lendület megtört, nem sikerült megvetnünk a lábunkat a meredélyen.

Ezután visszatértünk a táborunkba és elszántam magam, míg a törzsek újrarendezik soraikat embereimmel biztosítjuk a hetes út végét. Magunkhoz vettük a robbanóanyagok egy részét és lassan visszaszivárogtunk a meredélyre majd kúszva, mászva aknazárat létesítettünk az összes odavezető ősvényen, meg is lett az eredménye, tucatnyi kutyát küldtünk a túlvilágra, de az aknákat újra és újra élesítettünk miközben az ösvény két szélén magunkat a bokrok alá befúrva várakoztunk, de a második hullám csak nem akart megérkezni. Ekkor szólalt meg felettünk az aknavető és hallottuk a völgyből a velőtrázó robbanásokat. Tudtam, hogy a minket megsegítő törzsek harcosait szakítják épp darabokra a repeszek ezért nem haboztunk, rohamra indultunk, de szerencsétlenségünkre egy épp visszatérő járőrük oldalba kapott minket az 5ös bunker mellett és a két egységük közé szorítva ismét felmorzsoltak minket.

Ekkor tudtuk meg hogy az egyik feldühödött falusi akinek leölték a kecskéit egyszerűen besétált a táborukba követnek adva ki magát és egy késsel végzett a kutyák egyik főtisztjével, mire a szovjetek megtorlásként lemészárolták a falu teljes lakosságát. Senkit sem hagytak életben, a nőket és a gyerekeket sem kímélték. Amit nem tudhattak, hogy a hírre a tartományból felkerekedtek a falusiak rokonai és bosszút fogadtak.

Visszatérve a táborunkba meglepődve találtuk meg Maszud újabb ajándékát, egy láda lőszer várt minket a sátraknál. Készleteinket feltöltve csatlakoztunk a 37es úton gyülekező törzsekhez és a szürkületben ezúttal a fenyvesen keresztül indultunk az erődítmény megtámadásra, de hiába jutottunk újra és újra a sáncaik közelébe a légicsapásaik által folyton visszaszorítottak minket az erdőségbe. Kezdtük úgy érezni, hogy Allah elfordult tőlünk, így hát visszaindultunk táborainkba imádkozni és kipihenni a harc fáradalmait.

Maszud újabb kéréssel fordult hozzánk, aknázzuk alá az éj leple alatt a piacról kivezető és az erődítésbe kelet felöl vezető utakat. Törzsem felét hátrahagyva hogy ehessenek, pihenhessenek, két harcosommal indultam vissza nagy kerülővel elérve a piacot. Közben egy másik törzs igazszívű harcosa is csatlakozott hozzánk hogy kalauzoljon minket a sötétben a számunkra még ismeretlen területen valamint utánpótlás aknákat is hozott Allah kegyelméből. Kettős aknazárat létesítettünk a piacnál majd továbbindultunk a sötétben lopózva az 1es út irányába, amit sikerült is észrevétlenül elérnünk 11 óra körül. Itt újabb aknákat telepítettünk az utánpótlásuk útvonalában, majd mivel alig karnyújtásnyira voltunk az előretolt őrposztjaiktól kúszva indultunk az erődítményük belseje felé. Majd két órányi lapulást és kúszást követően sikerült elérnünk a legszélső sátraik vonalát, közben az őreik tapogatózó sorozatai szinte folyamatosan a fejünk felett tépték a bokrokat, de mivel a lemészárolt falusiak rokonai is ezeket az órákat választották a bosszúra a figyelmük megoszlott annyira hogy sikerült kilőni két őrüket, majd mivel az egyik harcosom elesett és kifogytunk a munícióból szép lassan kihátráltunk a bázisukról. Egy biztos, a kutyák nem sokat alhattak az éjjel.   

A táborunkba visszaérve közölte az őrség, hogy semmi mozgás a gyaurok ki se mozdulnak a bázisukról, egyszer volt némi mozgás, de miután rájöttek hogy van őrség inkább elosontak a bokrok takarásában.   Aludni tértünk hát.

Fél 6kor keltettek, hogy Maszud a táborban van. Összegyógyult szemekkel másztam ki a hálózsákból és váltottam pár szót vele. Megbeszéltük, hogy az egyesült törzsekkel összevont támadást indítunk a magaslat ellen tüzérségi támogatással. Mivel törzsem őrizte a gránátokat rejtő ládát előbányásztuk rejtekéből az egyik lőszeres ládánkkal egyetemben, majd Maszud kérésére felszámolni indultunk az éjszakára a piactérnél létesített aknazárat. Közben érintettük a 3as tábort ahol csatlakoztak hozzánk az ott élő harcosok egy újabb lőszeres ládával és egy aknavetővel, aztán a faluba mentünk ahol megkaptuk a falusiaktól a másik aknavetőt is amit addig elásva rejtegettek. Segítettünk leszállítani az aknavetőket a 3as tábor lakóinak a célterületre majd csatlakoztunk a főerőkhöz a 37es úton a falu előtt.

+

Ami ezek után következett az szavakkal leírhatatlan, maga a háború pokla, újra és újra rohamra indultunk Allah nevét dicsőítve, a sáncokon kelepeltek a gépfegyverek majd jöttek a légicsapások, amik a legjobb harcosainkat szaggatták cafatokra. Ahogy meghallottuk a kilőtt töltetek süvítését rémült kutyaként lapultunk a földre a gyér növényzetben próbálva menedékre lelni, de nem volt hová bújnunk. Aztán rendeztünk sorainkat és újra támadásra indultunk, az oroszok újra tüzeltek és ismét visszavertek bennünket. A levegő súlyos volt az égett emberi testek szagától, mindent füst és vér borított, de rendületlenül támadtunk és támadtunk és támadtunk, többször elérve az ellenséges sáncokat, egyre beljebb és beljebb szorítva az ellenséges erőket, de minduntalan visszavertek bennünket. Ez ment órákon keresztül, úgy tűnt teljes patthelyzet alakult ki mikor is Allah ránk mosolygott. Sikerült lokalizálnunk az ellenséges aknavető pozícióját és egy ellencsapással kiiktattuk. Ezután újabb rohamra gyűjtötte testvéreinket Maszud amit a gyaurok ismét sikeresen visszavertek, újrasorakoztunk és újra támadtunk, azt megint és megint. Engem épp visszaszállítottak az egyik végső roham után a testvéreim egy közeli kuruzslóhoz, amikor jött a hír, hogy a szovjet kutyákat kivonták, elhagyták a területet.

Hogy győztünk-e? Nem. Iszonyatos veszteségeket szenvedtünk, csak felperzselt föld és hullák maradtak hátra és néhány kutyának sikerült büntetlenül elmenekülnie de a hazánkat megvédtük még ha százaknak is kellett az életét adnia érte, mert Allah hatalmas.