FALLOUT3 - Aftermath of Washington incident
Paul Eden Baxter ezredes jelentése az Enclave főparancsnokságnak
Titkosítás: 8-as szint
Miután átvettem az elnök által személyesen aláírt parancsot, egy Vertibird-el Washington közelébe érkeztem. Gyorsan találtam pár szerencsétlent, akik mellém szegődtek. Velük együtt indultam el a Washingtonba.

Fővárosunk teljesen lepusztult, kaotikus állapotban volt. Mielőtt idejöttem volna, a Vertibird-el tettem egy kis kitérőt. Útközben megálltam egy volt Nuka-Cola gyárban. Ahogyan sejtettem, a kupak gyártógép üzemelt. Az emberekkel gyorsan üzembe helyeztem, összeszedettem egy rakás alapanyagot és sok-sok kupakot gyártottunk.
Ezeket bepakoltuk a gépbe, és csak ezután érkeztem a város közelébe. Mind erre az álcámhoz volt szükség. Ugyanis álcám szerint egy gazdag üzletember voltam, aki a városban egy kuplerájt akart üzemeltetni. A hamis kupakoknak köszönhetően, gyorsan felállítottam az üzletet, ahonnan később a küldetés végrehajtását irányítottam. Az üzlettel leginkább "Mike" fedőnevű társam törődött, én a küldetésre koncentráltam.

Pár héttel utánunk megérkezett a Testvériség is a városba. Erről eleinte azt hittem, hogy akadály. De mint később kiderült, hasznosnak bizonyultak. Az állandó atrocitással amit a lakosság felé mutattak, hamar elégedetlenkedést váltottak ki a körükben. Az emberek állandóan panaszkodtak rájuk. Ezt azonnal kihasználtam. Kértem az embereket, hogy csillapodjanak. Miután elkezdett formálódni az igény egy Városi Tanácsra, azonnal jelöltettem magamat. Nem volt nehéz dolgom. Az emberek tiszteltek, ugyanis nálam kaptak munkát, a kórházat is pénzeltem. Na meg persze hangoztattam a mílicia felállítását - ebből később semmi sem lett - ,és ígéretet tettem, hogy a Testvériséggel leülök tárgyalni.
Több száz piszkos trükköt bevetettem, hogy biztosítsam a Tanácsba kerülésemet.

Erőfeszítéseimet siker koronázta. A 3 tagú tanács elnöke lettem. Első intézkedéseink ként, diplomáciai mentességet szavaztunk meg magunknak. Ez annyit tett, hogy a Testvériség a Tanács tagjait, nem igazoltathatja, nem kutathatja át. Ám még ez előtt ezek a nyomorultak átkutatták a kocsmát. Minden alkalmazottamat a falhoz állították és feltúrták az egész helyet. Azt mondták, hogy a tanácstól van rá engedélyük. Persze ez az egész egy hazugság volt. Mi nem adtunk ki engedélyt. Találtak 4 hamis fegyverviselésit, fenyegetőztek is. De mikor rájöttek, hogy nem tudják személyhez kötni, visszahőköltek.
Mindeközben a kísérleti adattárolók előkerítését kiadtam a lakosságnak. Kincsvadászat formájában. Hiszen tudtam, hogy nem tudják valójában mik is a keresett ékszerek. Az események pörögtek, sikerült a Páva törzsével jó kapcsolatot kialakítani. Remek, megbízható üzletfeleknek bizonyultak, egy bölcs vezetővel. A fosztogatók úgyszintén. Még a városba érkezésemkor a vezetőjüknek átadtam egy ládányi hamis kupakot. Csak arra kértem terjessze. Így is tett, a hamis kupakok városszerte felütötték a fejüket. Persze a kocsmában nem fogadtuk el őket, de a városban azért üzleteltek velük.
Szépen lassan Flame ügynök titkára is fényt derítettünk, hála David T. ügynöknek, aki a városi temető gondnoka lett. Igyekeztünk a hősi halált halt Flame titkát ott tartani ahová vitte. A sírrablóknak köszönhetően több kevesebb sikerrel. Miután megtudtuk, hogy ő zárta le a menedéket, igyekeztünk azt zárva tartani. Sajnos csak elodázni sikerült. Mikor a fülembe jutott, hogy a Vaul 13 túlélői a két technikus segítségével elindul felnyitni a menedéket, azonnal cselekedtem.

Kiadtam az embereimnek a parancsot a két ember likvidálására. Csupán 5 perccel a parancs kiadása után, mind a két technikus szúrt sebekkel feküdt a kórházban. Az embereim igazán ügyesek voltak. A sötétben, több Testvériségi katona jelenlétében hajtották végre az akciókat, úgy hogy a kilétükre nem derült fény. A kórházban a főorvosnak átadtam egy marék kupakot és arra kértem, hogy sokáig tartsa bent a két delikvenst. Így is tett, nem okozott csalódást.

Közben a városlakók egyre elégedetlenebbek lettek. Úgy gondoltam ideje kilépni a háttérből. Átöltöztem az Enclave-es egyenruhámba, betáraztam a szolgálati karabélyt, és a várost az oldalunkra állítottam. Jutalmat ajánlottam a Testvériségi katonák fejéért. A városban elszabadult a pokol. Fegyverek ropogtak, gránátok repültek, tüzek gyúltak, füst szállt mindenfelé. A háború újra eljött. Eljött az összes dicsőségével és borzalmával.

A lakosság megérezte a vérszagot. Egy nagyobb csoport elindult a Testvériség által elfoglalt épület ellen egy öngyilkos rohamra. Az élükre álltam. Odaérve tárgyalni kezdtem a parancsnokukkal, a város nevében. Mikor kiderült számára, hogy a város az Enclavehez fordult, s hogy mi örömmel segítünk nekik, elszörnyedt. Főleg, mikor megtudta, hogy én valójában nem Bluebaker Diamond üzletember, tanácselnök vagyok, hanem Paul Eden Baxter ezredes az Enclave egyik tagja. A tárgyaláson időt próbáltak nyerni. Eleinte nem tudtam miért. De hamarosan kiderült. David ügynök jelentése szerint erősítést érkezik a városba, arra várnak. Számomra világossá vált, hogy az általam ajánlott békés megoldás, mely szerint hagyjuk a Testvériséget kivonulni a városból, nem kivitelezhető. A Testvériség nem fogja feladni a várost.
A tűzszüneti csendet ismét fegyverek ropogása töltötte meg, füst szállt fel, tüzek gyúltak mindenfelé. A város döntött. Nem akarják a Testvériséget a városban. Megostromolták a főhadiszállásukat.
Összegzés:
A feladatot sikeresen végrehajtottuk. A kristályokat megszereztük, s hála a városi terminálban történt szabotázsnak, a menedék kinyitását követően sem derült fény a Flame által elrejtett titoknak. A város a mi oldalunkon van.
Ideje színre lépni. Küldjenek erősítést.
Paul Eden Baxter ezredes, Washington.
Fotók: Pé (vadkanok)
Hozzászólások
- Hozzászólás szűrés:
- Legfrissebb elöl
- Legrégebbi elöl
- Pozitívak
- Mind
- #1
Remek-remek! LARP fan lettem! *tapsvihar*
Viszont, a képek látom már megvannak, mikor lesznek elérhetőek?
- #5
Már késő, végre én is látni akarom kívülről a fejemet (így két hét után :D ) Meg kell egy új avatar kép 8)
Szólj hozzá!
A témákhoz csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá, ezért a hozzászóláshoz először be kell lépned! Próbáld az oldal tetején, vagy kattints ide.
Nincs még felhasználód? Itt tudsz regisztrálni, gyors és fájdalommentes.
hozzászólás