6mm.hu

Annyi minden történt, hogy úgy döntöttem, naplót írok. Ez olyan kislányos hülyeség, de félek, hogy eltűnök, mer' átvertük a kocsmárost, és hát ő haragtartó ember, szóval elteszem majd biztos helyre, hátha valaki megtalálja, azt' a fejére olvassa a bűneit. Vagy nem.

Hát, a bátyám emberei nagyon pöpecek, de tényleg. Majdnem mindegyik eszes - amelyik nem, azt meg úgyis elkaparjuk - meg jó érzékük van az üzlethez is. Úgy hazudnak, hogy öröm hallgatni, és van néhány ötletük, amivel megszorongathatjuk a városlakókat.

Csak azok a bádogemberek ne lennének...

A bátyám néhány srácot leküldött, hogy szerezzenek hamis papírokat, meg múltkor kapott a kocsmárostól néhány hamis kupakot, azon szerezzenek be, amit tudnak. Hát hoztak is egy nagyszájú nővérkét. Szívem szerint átvágtam volna a torkát, de a bátyám leintett, hogy reggel 11 előtt orvost ölni rossz ómen, és hát ha visszajár kísérteni azzal a nagy szájával, el kell költöznünk.

A pávások nem akartak velünk beszélni, aszonták, a főtollas muksó nem ér rá, így otthagytuk őket. Még adtunk nekik egy esélyt, majd visszajövünk később, de hát... Addig is, néhány srác leszedett egypár kékruhás bohócot. Sajnos kidobták a srácokat a kocsmából, mert ott akartak a hamis pénzzel fizetni, de szereztek pár infót, ketten meg beépültek a karavánosok közé, ha majd arra kerül a sor, kifosztjuk őket, és jó az, ha belülről is meg vagyunk támogatva.

A bátyám leküldött, hogy próbáljuk meg ismét a főtollas druidát, de megin' elhajtott az egyik kopasztott csirke, hogy nem ér rá, mire megfenyegettem, de föl se vette. Innentől kezdve váltak szabad prédákká, a bátyám elrendelte, hogy amennyi hippit lehet, likvidáljunk.

Útközben összeakadtunk néhány pappal, az egyik homlokára tetováltam egy keresztet, azt' azt mondta, megáld érte, mondtam, hogy az jó, a bátyámat is kéne, meg a tevékenységét, és mondták, hogy jó, legyünk délután kettő után húsz perccel a templomnál, csak zargassuk addig is a tollas beszívottakat, mer' bántják őket, há' hogy a viharba ne! Eztán visszamentünk a szállásra.

És aztán jött a csoda - az egyik srác talált egy ékszerdobozt, és benne egy nyakláncot. Nekem nem jött be, de úgy hallottuk, hogy lehet, hogy ez a Steinbergerburger kincse, és hát gondoltuk, megpróbáljuk eladni. Kaptam egy fegyverviselésit, meg egy kis pisztolyt, mer' veszélyes ez a világ, mindenféle sunyi alak mászkál a városban, s a késes legyezőkkel nem lehet lőni, Charlie meg túl nagy, nem tudom becsempészni. Nem sejtettem, hogy ez hozza rám a későbbiekben a veszélyt.

Úgy egyeztünk meg, hogy először lemegyünk, alkuszunk a Dájmonddal - hogy ez mekkora homár név! - aztán kapja a cuccot. Az első ellenőrző pontnál elkaptak a hamis fegyverviselésivel. Hazudtam és háborogtam, hogy mekkora galádság, de ez se hatotta meg őket. Még a kocsmából is kirángattak... aztán leültettek fél órára a fogdába. Nem köptem egy szót se, és a vicces az volt, hogy nem hazudtam, mer' amikor kérdezték, h hol vettem, mondtam, h nem vettem, kaptam. Tényleg kaptam. Na, hát nem akkor, amikor mondtam, de hát nem vagyok agyalágyult, hogy elköpjem, hogy: "A bátyámtól kaptam, aki nem mellesleg a fosztogatók vezére, leküldött, hogy alkudjam meg a kocsmárossal egy lopott szajré ügyében. Habár ez nem az én pisztolyom, van egy sokkal nagyobbam is, és izé, hát a legyezőmet se csirkeaprításra használom, köszike." Inkább azt mondtam, h ártatlan tetoválóművész vagyok, és izé, a pusztaságba hetyegni járok ki a delikvensekkel.

Aztán kiengedtek, mer' látták, hogy nem fogok beszélni, meg azt hitték, hogy tiszta vagyok, mint a ma esett fekete eső. Én meg visszamentem a kocsmába, ahol beszéltünk azzal az ütődött kocsmárossal. Hát de most mondd meg, egy fürdőköpenyt hord szalonkabát helyett, és egy virágot tűzött a gomblyukába, ahelyett, hogy levágott füleket rakna. S neki meg nem kellett a szajré. Láttam, hogy nem alkudozni akar, csak már nem kell neki a smukk. Azt mondta, a sírrablónak kellhet, s meg is mondta, hogy néz ki. Hát én meg mindenképp el akartam passzolni azt a vackot, mer' hogy én nem hordom, az száz, még szajhának néznek benne. El is mentünk a kocsmából, mer' ott voltak a papok, és az egyik ajánlatot is tett, meg a helyi strigó is méregetett, hátha jobban illenék a ketrecébe, mint az a műanyag baba. Meg különben se baráti hely az, ahol az ajtóban le kell tennem a legyezőimet, hát hogy védem meg magam?
Főleg az a hamiskártyás tűnt gyanúsnak…

Útközben hazafelé összeakadtunk az egyik technikussal, aki elhintette, hogy bál lesz, én meg gondoltam, hogy az jó, a bátyám szolgáltatja rá a tüzijátékot. Meg azt is mondta az egyébként kedves fickó - ők mentek telepíteni negyedmagával botlókat a szállásra - hogy a Bányász Freddi sírjában furcsa dolgok vannak eltemetve. Na hát, nem vagyunk az a sírrabló típus, de ez egyszer kivételt tettünk. Pávások őrködtek a temetőnél, azt mondtuk nekik, hogy a kegyeletet rójuk le, aztán áttúrtuk a sírt, de már megelőztek. A többi sírnál is észrevettük, hogy már jártak ott is.

Hazafelé meg összeakadtunk néhány városi szerencsétlennel, akik valami izét akartak ránksózni, a kocsmáros fiatalító gépébő'. Hát nem kellett, mer' mi nem aggódunk egy percig se a kocsmárosért, ha öreg, ha ifjú. Aztán megint összeakadtunk a papokkal, de itt csak megbeszéltük, hogy a sírrablót keressük, ásson nekünk is egyet, mer' van valami halottunk.

Mire visszaértünk, mondta a bátyám, hogy megtudta, hogy foglyul ejtettek, és megtámadtatta a rozsdatemetők bázisát. Há' mondom, minek, mert én úgyse köpök, és akkor meg nem tudják, ki vagyok. De azért örültem, hogy ennyire szeret a bátyám. Ennek meg is lett a böjtje - a nap folyamán kétszer meg is támadtak minket, a második támadás sikeres volt sajnos. Az elsőnél meglőtték a bátyámat, én meg odakúsztam hozzá, és a stimpackkal újra életet leheltem belé.

No, de előtte még elmentünk karavánt támadni, át a vidék túlsó oldalára, árkon-bokron keresztül. Sajnos csak a karaván porfelhőjét láttuk, mer' nem jött el odáig, mint ahogy gondoltuk, pedig volt rajta beépített emberünk is. Hát visszatértünk, és ekkor támadtak meg minket, épp szürkületnél, amikor be akartuk vinni a szajrét.

A városba érve első dolgunk volt fölkeresni a rádiós fickót. Mer' a srácok szereztek valami naplót - innen jött az 5let, hogy én is írok egyet - a Steinbecktől, ahol azt írja, hogy a sírásó ölt meg embereket. Engem ugyan nem zavar, biztos nem ment a bolt, hát kicsit felfuttatta az üzletet, de hát ezzel lehet ugye zsarolni. Valami Enklávénak a tagja a sírásó, és ez borzasztó kínos, mer' ők azok, akik szalonkabát helyett fürdőköpenyt hordanak.

Vagy ilyesmi. Az ott volt a bátyámnál, és azt mondta, kell a smukk, de mégse jött érte, hát levittük a városba. Van az úgy, hogy nem jönnek össze a dolgai az embernek.

A rádiós megvette az energiacellákat, a másik kettőt el akartuk passzolni a kórházba, de onnan elhajtottak, hát bementünk a krimóba, hátha megalkuszunk a góréval. Meg is alkudtunk, meghívott minket gekkósültre, meg nuka-colára, és 190 kupakot kértünk a cuccért. És mivel a ház vendégei voltunk, két bádogember elől happoltuk el az utolsó gekkósültet, meg az utolsó üveg Nuka-colát.

Ez volt az este pillanata - a srácok csak úgy tömködték a zsebükbe a csavarokat, meg a kupakokat, öröm volt nézni, ahogy zsebretesszük a jól megérdemelt jutalmat. Úgy egyeztünk meg a srácokkal, hogy ők kimennek, úgyis nálam van a cucc, majd én odaadom, engem nem fog talán bántani, mer' hát minek. El is hívtam egy félreeső helyre, de nem akart jönni az a szerencsétlen, nem tudom, mit gondolt, lekéselem a saját kocsmájába? Aztán mit csinálok a testtel? Hová teszem? Akkora darab, a szoknyám alatt nem tudom kicsempészni, ha meg letámasztom valahová, az emberei rögtön észreveszik, oszt' rajtam ütnek, s végem.
Nézett rám értetlenül, hogy mi ez a smukk? Mondom, hát ez az. Aszongya, nem ezt keresi. De már akkor a srácok eltűntek, én meg mondtam, hogy istenem, szerintem se szép darab, aztán sértetlenül leléptem. Biztos nem vette észre, hogy elmegyek, vagy ilyesmi. Meg át is öltözött, az a ruha azért már emberibb volt. De azért iszkoltam, és gondoltam, többé ma már nem megyek a kocsmába. Vagy egy hétig.

Utána beültünk mozizni, jött néhány BOS-katona igazoltatni, de hát ezek már csak ilyenek, nem tudnak a maguk dolgával törődni. De nem volt nálunk semmi gyanús, szóval elmentek. Hallottunk valami durrogatást, és az egyik fiú jelentette, hogy valami gyanús dolog történik a kocsmánál, odamentünk, megnéztük. A kocsmárost meglőtték, valami füst szállt föl, káosz volt, meg azt mondták, elűzték a BOSt, és hajtsuk ki őket a városból, hát mi mentünk, mer' a káosz a mi világunk, sokat lehet ilyenkor fosztani. Azok ott ellődöztek, én meg elnézegelődtem.

Hát így ért véget a tegnapi napom. Aztán ki tudja, mi lesz holnap, a kocsmáros észbe kap, aztán lelő, vagy ilyesmi.

_{A képekért köszönet Pének!}