HAIX Airpower P6

Az oldalon ugyan volt már szó bakancsról, ám gondoltam egyfajta élménybeszámolót én is írnék a lábbelimről. Fontosnak tartom, hogy egy kezdő vagy tanácstalan játékos találjon némi referenciát arról, hogy mit is viseljen játék közben, esetleg túrázáskor a lábán. Előre szólok, hogy a posztom, nem egy kökemény technikai jellegű poszt, inkább azt osztom meg, hogy én mit tapasztaltam a HAIX Airpower P6-ommal. No de csapjunk is a lecsóba.

Nem vagyok ugyan profi túrázó, de szeretek kirándulni, airsoftozni; így hamar felmerült az igényem egy normálisabb bakancs iránt. Korábban Bundeswehr bakancsot használtam (szerintem nem én vagyok az egyetlen:)), de hát az nem kifejezetten az a túrabarát cipellő a maga masszív ormótlanságával, viszont szinte elnyűhetetlen, és nem fakadok sírva ha tönkremegy.

Elsősorban túra bakancsot szerettem volna, de az igencsak zsebbenyúlós megoldásnak tűnt, meg közben felpróbáltam / próbálgattam öcsém Haix P3-asát, és nagyon megtetszett. 2 számmal volt ugyan nagyobb, de nem bírtam ki, és mentem benne kb 15 km-t a környező dombvidéken, és nem törte fel a lábamat. Könnyűnek, és kényelmesnek bizonyult. Ezután egyből kattintottam kedvenc tűzrókás ikonomra, és már szörföltem is az infósztrádán. Vásárlásnál a következő szempontokat tartottam szem előtt: lehetőleg ne hulljon le a lábamról normál használat mellett, legyen viszonylag könnyű, vízálló, szellőzzön.

A kutatásnak meg is lett az eredménye: Haix Airpower P6.

A bakancs egy kulturált, igényes dobozban érkezett, benne használati útmutatóval, leírással. A száraz technikai adatok kedvelőinek most nem teszek jót (illetve a marketingesek nem fizetnek érte), minden ilyen jellegű információ megtalálható a gyártó honlapján, én inkább a saját tapasztalataimat osztanám meg.

Lényegében egy Gore-Tex membránnal ellátott bőr katonai jellegű bakancsról van szó (jelenleg a Magyar Honvédségnek is ez az egyik rendszeresített lábbelije).

Első ránézésre meggyőzött a kicsike, másodikra is. Szép, igényes, masszív érzetet keltő bakancs, gyártási hibának nyoma sincs. Felpróbálva nagyon kényelmes, kellemes érzés a lábnak, jól tartotta a bokámat, már elsőre éreztem, hogy ez nem fogja törni a lábamat (ez később be is igazolódott), és ami nagyon fontos volt a BW-hez képest, hogy könnyű.

Belseje teljes Gore-Tex borítást kapott. A nyelv bele hozzá van varrva szárhoz, külseje bör és vászon, belső fele Gore-Tex. A talp ragasztott, kiképzése szerintem megfelelő, sétáltam benne sziklás kavicsos terepen, sárban dagonyáztam, stb. nem volt gond a kapaszkodó képességével, a magabiztos járással. Talán télen, a jeges úton nem közlekedem akkora biztonsággal. Ami az első pár használat után feltűnt, hogy betonon, szilárdabb talajon nyikorog! Bár ezt én jórészt csak betonon, épületen belül tapasztalom, engem nem zavar, együtt tudok vele élni, de más számára elég bosszantó lehet.

A P6-ba eddig nyáron sem izzadtam bele, jól lélegzik. Vízállóságával meg vagyok elégedve, a bőrt kezelve, és a külső vászon részt impregnálva nem lehet okom panaszra. Azonban, egy igazán monszunszerű túrát követően, éreztem, hogy picit mintha átnedvesedett volna, de ehhez több órás séta kellett a vizes fűben, dagonyában, dézsából ömlő esőben. Hosszabb túra után is kényelmesnek találtam, nem fáradt el benne annyira lábam, a talpbetét is megfelelő volt a számomra (de hamarosan kipróbálom egy zseléssel is). Amilyen két-ballábas vagyok, sokszor mentette már meg bokámat a tartása is. A cipőfűzőt vezető lyukak és a gyorsfűző kampói szegecselve vannak. A cipőfűző megfelelő minőségű, még mindig a gyárit nyúzom, igaz a végéről lejött a műanyag végzáró, de ezt pótoltam.

Bár inkább lelkes amatőr kiránduló vagyok és nem profi, azért sikerült elég változatos körülmények mellett beletenni pár száz kilométert a bakancsba, mégis eddig nem csalódtam benne, a bosszantó nyikorgást leszámítva. A talp sem kopott meg vészesen. Annyira a megjelenése sem agresszív ezért utcára is hordom a mindennapokban.

Amennyiért sikerült hozzájutnom (12 500 Ft, zsír újonnan), azt tekintve magasan ver mindent abban az árkategóriában, de manapság is hozzá lehet jutni 15-20 ezer forintért, csak nyitott szemmel kell járni. Ha a bolti árát tekintem (30-37 ezer Ft), és azt kéne érte kicsengetnem, lehet, hogy más jellegű, inkább túrabakancsot választanék, bár most már két év távlatából nézve, nagyon megszerettem.

Ha szemfülesek vagyunk, olcsón, jó minőségű, kényelmes bakancsot kaphatunk (ár/érték arány verhetetlen). Viszont a borzalmas nyikorgást sem szabad elfelejteni, bár ezzel együtt lehet élni (az én pehelysúlyom alatt viszonylag ritkán előforduló jelenség), illetve van rá sufni megoldás is. Sokáig tartó nedves körülmények között hajlamos lehet a varratok mentén előbb átnedvesedni.

Nem azt mondom, hogy a világ legjobb bakancsa, viszont sok mindenben tökéletesen megfelel egy átlag felhasználó számára, ha annyira nem jönnek be neki a civil túrabakik, mert inkább a militánsabb vonalat kedveli, akkor ez megfelelő alternatíva lehet. Igaz nem nyúzom ész nélkül, ha nem muszáj, minden használat után megtisztítom, kezelem amikor kell, de két éve bírja is rendesen.
 

Hozzászólások

Flippy

2012. jan. 25., 10:54

  • #1

Hali!


Nekem 'Airpower P3' van ami nagyon hasonlít, de kicsit kevesebb rajta bőr és több a szövet.

-minimális beázás nekem kizárólag hóban jelentkezett, akkor is csak a szövettel burkolt részeken(a hó beletapadt a szövetbe, és ráolvadt...). A zokni ezután sem tocsogósra ázott, de kétoldalt; a szövetnek megfelelően; látszott átázásra utaló nyom.

-nyikorgás nekem felvétel után kb. egy óra hosszat jelentkezik, kizárólag az egyik lábon, majd megszűnik(érdekes... :D).

Tarzi

2012. febr. 7., 09:49

  • #3

@ Flippy: Hát igen az impregnálás csodákra képes, meg a megfelelő karbantartás, nekem a p3-ba annyira nem jött be hogy pont ott van a szövet és a bőr találkozása ahol hajlik a bakancs, viszont kétségkívül szintén kényelmes darab, mint ahogy írtam vigan lementem 15 km a két számmal nagyobban :)

 

@ Orlando: Viszonylag jó áron vannak cipellők a linkeden, ámbátor még itthon is húztam a számat, ha netről kellett lábbelit vásárolni. Szeretem felpróbálni amit veszek, és tipegni benne legalább pár lépést.

Szólj hozzá!

A témákhoz csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá, ezért a hozzászóláshoz először be kell lépned! Próbáld az oldal tetején, vagy kattints ide.


Nincs még felhasználód? Itt tudsz regisztrálni, gyors és fájdalommentes.