6mm.hu

A Gyóntatók törzs mindig hadra fogható tagjaiként tűkön ülve vártuk az eseményt, ezért már péntek kora délután leutaztunk a szellemvárosba. Kényelmesen készültünk a következő napok izgalmaira, otthonos hegyi fedezékünk építése után tábortűz mellett ismerkedtünk a többi türelmetlen harcostárssal és lélekben az előttünk álló kíméletlen csatára összpontosítottunk.

Szombaton a müezzin szívünknek kedves hangjára ébredtünk, a fagyos éjszakában elgémberedett tagjainkat mozgatva elhessegettük szemünk elől az álmot, majd lázasan készülődni kezdtünk, mert éreztük nagy megpróbáltatások várnak még ránk.

A készülődés alatt megneszeltük, hogy a gaz keresztesek támadást terveznek szülőföldünk ellen, így amikor a nap már magasan járt bevettük magunkat az Ilhan Boulevard melletti ritkás bozótosba és lesben állva vártunk rájuk.  Elsőként tűztünk össze az ISAF erőkkel (Portyázók+Skorpiók), de rövid tűzpárbaj és pár kilövés után visszavonultunk a túlerő elől a 38-as épület felé. Itt igazhitű testvéreink (teljesség igénye nélkül: Redbo-ék, SWAT, cseh-tálibok és még néhány törzs) már beásva várták a szent földünkre tévedő gyaur kutyákat, hogy móresre taníthassák őket. A teljes helyi talibán vezetés (Rephyx, Zephir) is itt volt velünk, és nem sokon múlott, hogy nem vesztek oda az elsöprő erejű ISAF támadásban, de Allah ismét keblére ölelte szeretett gyermekeit, így mindketten tovább harcolhattak. Közel félórás tűzharc után  továbbnyomtak minket a 34-es épületbe (ekkor az első ISAF egységek már beértek a ISAF HQ-ra és a Mazar Boulevardon is amerikai járművek álltak). Mivel itt már erősen beszűkült a pálya, a vezérek utolsó lehetőségként a 35-ös épületen keresztül elmenekültek, hogy szent harcunkat tovább vezessék, mi pedig felkészülve a mártírhalálra a 34-es épületben maradtunk (cseh-tálibok,SWAT és még pár ember mindenféle törzsekből,  összesen 8-10 ember). Ekkorra a tálib erők már több mint  60%-os veszteséget szenvedtek és a törzsek (rajok) teljesen  szétszakadtak a megszállók kegyelmet nem ismerő csapásai alatt.

A 34-es majd később a 35-ös épületet az utolsó mártírig tartottuk, végül azonban a 35-ös épület 12:45-kor elesett, így a harcot az ISAF HQ-tól nyugatra eső oldalon kezdő táliboknak esélyük sem volt, hogy a Piactérre jussanak még az ISAF beérkezése előtt és barátkozzanak a civilekkel.

Visszaállás és HQ séta után egyből újra bevetésre indultunk, ekkorra már az ISAF egészen a 20-22-26-os épület vonaláig nyomott vissza minket a nyugati oldalon, a szombat délután folyamán pedig ebben a szektorban próbáltuk az épületeket kisebb nagyobb sikerrel visszahódítani (pl. ekkor láttuk az első civil installációt a 28-as épületben, de civilekkel itt sem találkoztunk). A 22-23 számú épület között lerobbant páncélost Redbo-ék aláaknázták. Bölcs vezéreink utasítására, a 20-as épület visszafoglalására indultunk, az addig onnan szorgalmasan lődöző ISAF-tól.

Valamilyen érthetetlen okból a 20-as épületetből az ISAF kivonult, így bevettük magunkat a lépcsőházakba és a 15-ös épület (mint utóbb kiderült ISAF FoB) előtt álló amerikaiakat kedélyes hangulatban lődöztük (ők meg minket :). Eközben néha az ablakokban  állva igyekeztünk  a megszálló erőket az afgán törzsi táncok különféle elemeivel megismertetni. Több kísérlet is történt az itt álló páncélos jármű felrobbantására, de az ISAF nagy erőkkel védte, ha jól tudom itt nem is sikerült testvéreinknek a sátáni páncélost megsemmisíteni.  

Az egyik útkereszteződésben szó szerint belebotlottunk a civilek taxijába, és mivel sokan hegyvidéki testvéreink közül még autót sem láttak, a csodálkozástól nem tudtunk időben reagálni, hiába volt az tele amerikai katonákkal. Mondjuk ők sem. Így egy vadnyugati filmekből ismerős kocsmai verekedést megelőző 15 másodperces “farkasszemezés” után a taxi hátramenetbe kapcsolva elrobogott, mi pedig Allah dicsőségére utána rohantunk. Ettől a pillanattól az általunk eddig nem is látott (max. az úton sétálva 80 méterről az ISAF járőrök közt), de mélyen tisztelt civilekben erősen megrendült bizodalmunk. Ekkor már este 6 körül járt az idő, és mint végig harcoló igazhitűek nem is tudtunk még a Mullah elkövetett becstelen merényletről...

A 19.00 órás visszaállás után törzsünknek kiadós lakmározás, hadianyag készleteink feltöltése és lehetőség szerint alvás volt parancsba adva, de persze ekkor már mindenki betárazott fegyvert rakott lópokróca mellé.

Az éjszaka folyamán többször is riadó volt (huncut vadmalacok, majd Josh-ék beszivárgása a HQ-ra), így pontban éjfélkor „ha már úgyis felébredtetek” felkiáltással bölcs Rephyx vezérünk minket is kiküldött a hódító keresztesek árnyaitól terhes városba, hogy gyáva lelküket megtörjük. Tudomásunk szerint több törzsünk ekkor is kint volt és igyekezett borsot törni a megszállók orra alá.

A holdfényes éjszakában lelkünkben ujjongva vettük tudomásul, hogy világos és kényelmes ruháink révén bármikor-bárhol, hirtelen érhet minket az a megtiszteltetés, hogy a dzsihád során adhassunk igaz, Allahnak tetsző életünk. Viszonylag gyors mártírrá válásunk után visszaálltunk és a 31-es épületet vettük a birtokunkba.

Kisvártatva csatlakozott hozzánk Muhammad Cédésm’Agnó müezzin, számos szívnek és léleknek kellemes hősi dallal és lelkesítő énekkel felvértezve. Fel is merült lehetőségként, hogy a 29-es épületben meghallgathatjuk művészetét, megismertetve a megszállókat szeretett országunk kulturális-zenei szépségeivel, de a 28-asban pihenő civilek miatt letettünk erről, nem akartuk álmukat megzavarni. (Úgy horkoltak, hogy elnyomták volna a müezzin énekét.)  

Itt volt egy epizód, ami máig sem tiszta nekünk egyszerű harcosoknak, remélem valamelyik ISAF parancsok majd egyszer felfedi a rejtélyt (már ha az akció dokumentumainak titkosítását megszüntetik). Kb. hajnal 03:15-tól a 25-ös épület déli oldalán elkezdtek ISAF erők gyülekezni, rajokba felállni, tisztán látszottak az ablakból, majd 04:00 magasságában eltűntek, pedig az oldalunkon már mindenki hatalmas HQ-támadást vizionált, az egész hegyvidék lázasan készült a megszállók éjszakai támadására, ami végül elmaradt.

Hajnali negyed ötkor a város szélén vérben forgó szemekkel megjelent a teljes talibán vezérkar, majd Muhammad Cédésm’Agnó müezzin társaságában 40 igazhitű testvérünk megindult a megszálló ISAF erők főhadiszállása felé (tálib harcosként ekkor jutottunk el először a Piacra…).

Az amerikai HQ környékét elérve utolsó imára gyűltünk, amikor legnagyobb megdöbbenésünkre egy egyenruhát viselő alak fehér gurigát lóbálva baktatott át nagy sebbel-lobbal a mezőn, pontosan az állásainkon keresztül a bokrok közé. Mint kiderült Rangert, az amerikai főparancsnokot hívta a természet,  személyi testőrségét hátrahagyva jött személyi szükségleteit intézni. Zephir vezérünk nem törődve a nyilvánvaló higiéniai veszélyekkel két bátor harcossal utána ment, hogy végezzen a hitetlen kutyával, mielőtt az Szent Földünket meggyalázná és elárulhatná rejtekünket.  

Szürke árnyakként óvatosan közelítettük meg az ISAF HQ-t, de a falaktól körülbelül 25-30 méterre az őrszemek észrevettek minket, Muhammad Cédésm’Agnó müezzin dicső énekétől lelkesen zengő „Allahu akbar” kiáltások közepette rárontottunk a gyaur kutyákra. A támadás során sikerült 10-15 tálib testvérünkkel bejutnunk az épületbe, jött a bátor müezzin is velünk. A megszállók immár az épületen belül is hallhatták a szent dallamokat és láthatuk, ahogy összeszorítja szívüket a jeges rémület. Nagyjából 40 percig tarthatott bent a csetepaté, mire az utolsó szent harcost is kilőtték, de őt is már csak az épületen kívül, visszavonulás közben. Az épületben rengeteg hitetlennel végeztünk, ahogy az ISAF katonák egyenként-kettesével próbáltak lejönni a lépcsőfordulóban, maga Rephyx nagyvezér pedig orosz megszállóktól zsákmányolt gránátvetővel vette az ellen vérét.

Visszaállás után reggel 7 órára értünk vissza a bázisra, némi rizses kecskehús elfogyasztása és hű fegyvereink feltöltése után megpróbáltunk pihenni, de a szívünkben égő harc lángjától nem tudtuk álomra hajtani fejünk. Tudtuk nem pihenhetünk, míg Szent Földünket megszállók mocskos bakancsai tapossák. Azok a tálib törzsek, akik a hajnali rajtaütésben nem vettek részt és pihentek, ekkor indultak a városba, hogy folytassák Szent Harcunkat. Már látszott a fáradtság a tálib oldalon, de mindenki zokszó nélkül tette a dolgát és hajtotta végre tévedhetetlen törzsi vezetőink parancsait.

Vasárnap délelőtt 11 óra körül 15-20 harcos lehetett a tálib táborban, amikor a zöld barettet viselő első AKS-es harcosok feltűntek. Érkezésükre már szemeinkben lobogott a harci tűz, mert a trafóház őrsége jelezte érkezésüket.

20 perces „bushfight” (randa de találó amerikai szó) után sikerült felszámolnunk a támadókat, mikor is arra lettünk figyelmesek, hogy a 6mm-en „híressé” vált tiszteletreméltó Sfinx a vonalainktól alig 20 méterre fekszik sebesülten. Rövid tanakodás és két ima után úgy döntöttünk sebeit ellátjuk és túszul ejtjük. Kobzos és Gsmferi testvérünk kivallatta, a gaz nyugati patás elrettentésére levideózta, majd Redbo felszerelte egyik fifikás robbanó szerkezetével. (Ezúton is maximális respect Sfinx számára, mert rettenetesen profin hozta a sebesült-elfogott ISAF katonát, egy pillanatra sem esett ki a szerepéből, láthatóan ő is élvezte a szerepjátékot.)  Társaink megpróbáltak hasznot húzni az értékes fogolyból,  és mint utóbb hallottuk a túsztárgyalás során sajnos felrobbantották (nem tudjuk pontosan hogy történt, talán Redbo vagy Kobzos majd elmeséli). Kár érte, igen szemrevaló fehérnép volt, mint azt kihívó és helytelen öltözéke sejtetni engedte.

A délelőtt folyamán és kora délután a tálib törzsek megpróbáltak a városba beszivárogni, de a megszállók a kerítés mellett folyamatosan egyre hátrébb szorítottak minket. Ugyan megpróbáltunk a falon átjuttatni egy aknavetőt a város közepébe, de nem jártunk sikerrel, így a faltól 50 méterre kezdtük el várost lőni (Lacus játék utáni elmondása szerint ők meg attól tartva, hogy az házak szintenkénti kilövése zajlik, ezért otthagyták az épületet). Itt találkoztunk a Lobster álnevet viselő haditudósítóval, aki minden áron a tálib “hegyi sasok” fészkébe akart bejutni, de ezt a vezérek nem engedélyezték számára. Felismerve a helyzetben rejlő lehetőséget Redbo elvette a ruháját és  PRESS-ID-jét. Lobster ezután szökni próbált, amit megakadályoztunk, nehogy beáruljon minket az ISAF-nál. (Ezután kilőve, narancs sapkával a fején mégiscsak OFFGAME meginterjúvolt minket :) )

13:00 után az első ISAF erők átjutottak falon, próbáltuk őket lassítani, majd minden mozgósítható erőt a HQ-ra rendeltünk, a visszaálló rajok is már bent maradtak védekezni. Arra a lehetőségre gondolva, hogy esetleg ott kell hagynunk a bázist, aláaknáztuk a vezér sátrát, néhányan már pakolni is kezdtek, néhányan pedig a harcból kivonva magukat, fejükön a dicső pakol helyett narancs sapkákat viselve próbálták a még harcoló testvéreikben tartani a lelket buzdító imákat zengve és hangosan vicceket mesélve...

Nagyjából 50 tálib várakozott harcra készen a bázison, amikor az első ISAF rajok elérték a külső védvonalat. A védekezés során az összes törzsi gyógyító bent volt a fedezékek mögött és a sebesülteket próbáltuk behúzni hozzájuk, de ekkor már egyes harcosok annyira vágytak a 77 szent szűz ölelésére, hogy - a  figyelmeztetések  ellenére is - halált megvető bátorsággal, a jól kiépített védelmi állásainkat vakmerően hátrahagyva eget rázó “Allahu akbar” kiáltások közepette kirohantak és 15-20 méterre is megközelítve a gyaurok pozícióit életüket adták. Dicső nevüket sűrűn emlegetve áldjuk emléküket...

A játék utolsó órájában kíméletlenül jött ránk az ISAF több hullámban és több oldalról, így egyre beljebb szorultunk, majd mind szorosabbra húzták körülöttünk a gyűrűt. Több felzaklatott testvérünk is szóvá tette, hogy afgán fejfedőt viselő harcosok is vannak a támadók között, nem kis félreértésre adva ezzel okot... A lefújás pillanatában (15:00) már csak 15-20 tálib lehetett aki aktívan harcolt, a KES nevű keresztes kutya pedig nem kis riadalmat okozva megjelent a talibán vezér sátra mellett, ha tovább folytatódott volna a játék, lehet, hogy önmagunkat feláldozva fel kellett volna robbantanunk a HQ-t…

Írta: Aleck és a Gyóntatók csapat

Fotók: Sten, Sabotage és PressOne