VIS

Bemutatkozás

Név:

Vargha Ákos

Szülinap:

1970.01.01.

Hol található?

Ország:

HU

Város:

Budapest

Airsoft

Mikor kezdte az airsoftot:

2003

Bemutatkozás

2003 tavaszán a cs.hu oldalán a szintén kezdő Wintermute kolega Magyarországon elsőként próbált meg publikus játékához közönséget szervezni. Én is ennek kapcsán ismerkedtem meg az airsofttal. A jéték jól sikerült (airsoft.valodi.hu/galeria/030418/index.html) és 2007-ig sokszor sikerűlt AS partira eljutnom, majd bokros teendőim miatt a játékok látogatása kissé alább hagyott, de 2010-ben visszatértem.

Munkámon kívül számomra az airsoftozás főleg mint intenzív kikapcsolódás, mint sem életérzés, de persze azért szeretek lőni és annó a Wizards lézertermében is törzstag voltam. :)

Átlagos airsoftos adottságaimat (és rossz látásomat) a pályán megpróbálom rutinnal pótolni, melyet kb. 60-80 kisebb-nagyobb hazai és 9 külföldi játékon sikerült felszednem.

Szeretem az egyszerű, nem bonyolított (akár kislétszámú) játékokat, hiszen ahogy mondani szokták, aki egy oldalban nem tudja összefoglalni a játék lényegét és menetét, az egyéb aljasságokra is képes. :)

Végezetűl pár szóban, röviden, hogy mit sikerült eddig "hátramozdítanom" :D

- A magyar szervezett airsoft 2003 indulásától kezdve kb. 50 játékot szerveztem,
  köztük a Csütörtöki Game Party, Tököli Game Party sorozatokat,
  illetve társszervezőként pár nagyobb játékot
- Az első hazai airsoft oldal a kerekperec.hu (emlékként: airsoft.valodi.hu/)
fő hozzászólója, moderátora voltam
- Az AS7-es csoport egyik megalakítójaként rész vettem a MASZ létrehozásában,
majd ezek újabb változatainak karbantartásában, véleményezésében
- A sajnos kérész életű BSC (Budapesti Softair Club) tagjaként próbáltam az airsoft
 nonprofit oldalát is erősíteni
- Az annó független Softair.hu fórum első éveinek az egyik fő postolója, moderátora voltam.
- A magyar wikipédia airsoft.hu szócikk egyik fő szerkesztője, karbantartója vagyok és az airsoft.lap.hu linkgyüjteményt is rendezgetem
- 2005-2010 között a Dogs of War csapat kapitányaként, majd menedzsereként is tevékenykedem
- 2006 óta a Keleti Front, Déli Front Airsoft Szaküzleteken keresztül próbálom az airsoftos kolegákat színvonalasan kiszolgálni
- 2007 óta a Tököli R.A.P. Tér airsoft és paintball pálya airsoft rendezvényeit koordinálom
- 2009 óta a Kaliber fegyvermagazin airsofttal foglalkozó cikkeiben is részt vállalok
 

Lehet, hogy valaki már csak ezek elolvasástól is herótot kap, de én szeretem csinálni
és egyelőre nem jelent gondot a napi 16 óra airsoft. Ha ki akarok kapcsolódni,
hát megyek egy jót játszani :D :D :D